Csukás István: Sün Balázs

Erdőszélen,
erdőszéli
tölgy tövében
volt egy ház.
Abban lakott
hét süntestvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér,
s a legkisebb:
Sün Balázs.
Hogyha jól be-
vacsoráztak,
szűk lett nékik
az a ház,
s előfordult
ilyenkor, hogy
kívül rekedt
Sün Balázs.
Furakodott,
nyomakodott,
morgott, perelt
dühöngve,
semmit se ért,
mit tehetett,
lefeküdt a
küszöbre.

Telt az idő,
múlt az idő,
éjre éj és
napra nap.
Egyre többször
fordult elő,
hogy a házból
a legkisebb
kimaradt.
„Ebből elég!
Torkig vagyok!
– kiáltott fel
Sün Balázs. –
Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk
ez a ház!”
„Éppen ezért
én elmegyek.
Szerbusz néktek
hat testvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és
Tihamér!”
Miután így
elbúcsúzott,
fogta magát,
elindult,
lába nyomán
porzott a vén
gyalogút.

Így baktatott,
így poroszkált,
szomszéd tölgyig
meg sem állt.
Ottan aztán
sürgött-forgott,
árkot ásott,
falat emelt,
tetőt ácsolt,
ajtót szegelt,
és mire a
nap leszállt,
épített egy
kalyibát.
„Így ni! –
mondta. –
Most már végre
kényelmesen
alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre
a nagyok!”

Falevélből
ágyat vetett,
kényelmeset,
belé feküdt
s hortyogott,
hogy csörögtek
s remegtek az
ablakok.
Éjféltájban
vihar támadt,
hajlítgatta
a vén fákat,
fújt a szél nagy
zajjal ám.
Arra ébredt,
hogy zörögnek
a kalyiba ajtaján.

„Ki az? – szólt ki
fogvacogva. –
Ki kopogtat
sötét éjnek
idején?”
„Mi vagyunk az!
– szóltak kintről. –
Mi vagyunk a
hat testvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és
Tihamér!”

„Elvitte a
szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk
idekint,
csuromvíz a
kabát rajtunk
és az ing!”
„Jól van, jól van!
– szólt Sün Balázs. –
jövök már!”
S fordult a kulcs,
nyílt a zár.

Betódultak
mind a hatan,
tele lett a
kalyiba.
Kérdezte is
Sün Tihamér:
„Mondd csak testvér,
nincs, csak ez az
egy szoba?”
Lefeküdtek,
elaludtak.
S arra ébredt
Sün Balázs:
újra kicsi
lett a ház!

Mert az éjjel
ide-oda
lökődve,
kiszorult a
küszöbre.
„Ejnye! – mondta
fejvakarva. –
Mit tehetnék?
Megnövök!
S akkor talán
nem lesz ágyam,
nem lesz párnám
a küszöb!”