Szent Miklós története

December hatodika a világ sok országában a gyerekek legkedveltebb ünnepe: a Mikulás napja. A hagyományok szerint ezen a napon járja be prémes, vörös köpenyében és rénszarvasok vontatta szánján az emberek lakóhelyeit a Mikulás, és csempészi be titokban az ajándékait a gyerekek gondosan kikészített cipőibe és csizmáiba.

Az elnevezés egyébként a Miklós név cseh és szlovák alakja nyomán terjedt el. Maga a névadó pedig Szent Miklós püspök, aki nagylelkűségével és bőkezű szeretetével lett a karácsony előhírnöke.

Szent Miklós életéről kevés adattal rendelkezünk. Valószínűleg 270 és 286 között született, Patara kisvárosban, Kis-Ázsiában, és 19 éves volt, amikor nagybátyja, aki myrai püspök volt, pappá szentelte. Később maga is Myra közelében teljesített szolgálatot: először a Sion kolostor apátja lett, majd a legendák szerint égi jelre Myra püspökévé választották. 

Szent Miklós

Szüleit, akik valószínűleg jómódú kereskedők voltak, Miklós korán elvesztette, ám a tőlük örökölt vagyont szétosztotta a szegények között, ezért is válhatott a későbbi Mikulás-kultusz névadójává. Az említett források szerint részt vett az első nikeai zsinaton, és itt viselkedett úgy, hogy az őt egy időre igen rossz helyzetbe hozta. A zsinaton, amelyet 325-ben tartottak, Nikeában, a korai kereszténység egy eretneknek minősített irányzata, az arianizmus volt a téma. Az alexandriai püspök, Arius és követői azt vallották, hogy Krisztus – vagyis a szentháromságban a Fiú – nem volt egylényegű az Istennel, hanem, mint alapvetően emberi lény, csupán hasonló lényegű volt.

Ez volt az úgynevezett homouszion-homoiuszion (egylényegűség-hasonlólényegűség) vita, amelyet több évszázaddal később Madách Imre szereplői is említenek, Az ember tragédiája egy jelenetében. A vita egy pontján azonban Miklós elveszítette a türelmét, és a legendák szerint lekevert egy pofont a püspöktársának.

Mivel azonban az egyháznak fontos elve volt az erőszakmentesség is, Konstantin császárt és a többi püspököt elborzasztotta Miklós erőszakossága, ezért büntetést szabott ki rá.  Ennek jegyében megfosztották őt a püspöki jelvényeitől, a saját Biblia-példányától valamint a palliumtól (olyan, főpapi jelvény, amely egy kb. 3 ujjnyi széles, fehér, keresztekkel díszített gyapjúszalagból áll).

Ezután egy zárkába vitték és ott hosszasan fogva tartották. Csakhogy ezután – ismét a legendák szerint – csodás események következtek be. Miklós előtt ugyanis egy látomásban megjelent Jézus és Mária, és Jézus megkérdezte őt, hogy miért van ide bezárva. Amire ő azt mondta, hogy „Azért, mert Uramként és Istenemként szeretlek téged”. Ennek hatására Jézus és anyja mind a palliumot, mind a Bibliát visszaadta neki. 

És bár az arianizmust elítélő nikeai záródokumentumok csak töredékesen maradtak fenn, sokak szerint Miklós nevének is ott kellett lennie azok között, akik írásban is elítélték ezt az irányzatot. Amitől azonban az a legkevésbé sem szűnt meg, hiszen a Duna-vidékre száműzött Arius az új terepén ugyanolyan kitartó térítő munkával terjesztette a hitét. Az pedig jól illeszkedett a barbár népek köreiben élő misztérium-vallásokhoz, hiszen egy csodás úton fölemelkedett, emberből istenivé váló Megváltóról beszélt. Az arianizmus így Közép-és Nyugat-Európában még hosszú ideig népszerű irányzata maradt a kereszténységnek.

Mi volt a miklósolás?

Miklós persze később nem ettől vált nevezetessé, hanem a jótékonykodásairól. Ezzel kapcsolatban az a története a legismertebb, amely szerint élt Mürában egy szegény ember, aki azért nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem volt pénze hozományra. Amikor Miklós ezt meghallotta, úgy döntött, hogy mindenképp segíteni fog a családnak, de ezt titokban teszi, már csak azért is, hogy senkinek ne kelljen kínosan éreznie magát. Ezért az éjszaka leple alatt osont oda a házhoz, és három erszényt dobott be az ablakon. Így a lányok attól is megmenekültek, hogy eltartók híján örömlánynak kelljen menniük.

Miklós pedig később emiatt lett a hajadonok és az aggszüzek védőszentje is, ami mellett egyébként még a házasságnak és az anyaságnak, Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának, a zálogházak tulajdonosainak, az illatszerészeknek, a gyógyszerészeknek, a pálinkafőzőknek és Magyarországon Kecskemét városának is a védőszentjévé tették.

Miklós alapvetően a jóságot képviselte, ugyanakkor szívesen érzékeltette a hatalmát is, és osztotta fel maga körül a gyerekeket, jókra és rosszakra, hogy azután megjutalmazhassa vagy megbüntethesse őket, ahogy azt a hatalomban lévő személyek gyakran szokták. Mások fenyítését a leggyakrabban a krampuszra bízta, ám időnként még őt is megfenyítette, sőt, még láncra is verte.

Mikulás napja, minden év december 6-án az ajándékozás ünnepe

Egy idő után a miklósolásból egyre inkább a hatalmaskodást egyszerre kiélő és kigúnyoló játék lett, amelyben túlsúlyba kerültek a zajos, közönséges és olykor durva elemek is. Egy időben ezért a Dunántúlon Láncos Miklós is lett a játék elnevezése. Néhány helyen itt már kifejezetten azért jártak házról-házra a fiatalok, hogy mindenkit jól megijesszenek.

Olykor nemcsak megcsörgették a hosszú láncaikat, hanem bizony jól oda is csaptak velük egy-egy járókelőre, aki azután napokig borogathatta a helyét. Arra hivatkoztak, hogy ilyenkor a gonoszt űzik ki az emberekből. Ezzel viszont a Mikulás-nap sokat veszített a karácsonyi meghittséget előkészítő jellegéből, ami sokáig nem maradhatott így, s a huszadik század elején a mikulásolás lassan kihalt a szokások közül. A játékok egykori a durvasága egyszerű vidámsággá szelídült, és a Mikulás-kultusz lényegévé az ajándékozás vált.

Forrás: (Mimicsoda)