Szilveszter eredete

Az erdő latin neve, a „silva” több személynév alapjává is vált. Így a Szilviusz és a Szilvánusz férfinevekben is ez a szó rejlik, de a leggyakoribb a Szilveszter, amely erdőlakót jelent. És bár ez utóbbinak létezik női párja is – a Szilvesztra –, ez mára annyira ritkává vált, hogy a legtöbb naptárba be se kerül. A férfinév viszont az egyik legelőkelőbb helyet: az év utolsó napját foglalhatja el, s emellett olyannyira kiemeltté vált, hogy jó néhány évszázada köznévként is használjuk, az időpont megnevezésére.

Annak szokása, hogy az év utolsó napjából kiemelt ünnep legyen, hosszú ideig nem függött össze semmiféle névvel. A nap egyszerűen az új év vigíliája, vagyis az éjjeli virrasztás ideje volt, amikor izgalommal várták, hogy mit hoz az újév. A virrasztáshoz kötődő szokások mindegyikének valamiféle varázslás volt a célja: elsősorban az ártó, rontó erőket igyekeztek távol tartani a beköszöntő új évtől – ezért is volt az a sok trombitálás, csengetés, kolompolás, amely mára a petárdázással bővült ki. De egyúttal a bőséget, gazdagságot is igyekeztek „meghívni” – ezt szolgálta például az ún. nyájfordítás szokása is. Éjjel nagy ricsajt csaptak a már alvó állatok körül, hogy azok felébredjenek és azután a másik oldalukra feküdjenek. A hiedelmek szerint ettől a váltástól – vagy talán a nagyobb éjszakai aktivitástól? – a következő esztendőben biztosan szaporábbak lesznek.

A napot csak a negyedik század végétől hívják szilveszternek, éspedig azért, mert így emlékeztek meg I. (Szent) Szilveszter pápáról, aki 335-ben éppen december 31-én halt meg.