Virágos a rét köröttem.
Jaj, de jó, hogy idejöttem!
Gyönyörködöm minden szálban,
megfürdöm az illatában.

Virágszálak között élek,
bódítóak, nagyon szépek.
Körbevesznek, megnyugtatnak,
az arcomra mosolyt csalnak.

Színeikkel tavaszt hoznak,
szirmaikkal csiklandoznak.
Karcsú száruk zöldje lebben,
látványuknak rabja lettem.

Mézédes a puszta létük,
minden bogár rajong értük.
Reggelente szomjuk oltják,
harmatcseppjükkel itatják.

Szépségükért odavagyok,
előttük most meghajolok.
Nélkülük nem létezhetek,
semmi jót sem remélhetek.

Virágporból indult létem,
nektárjukból kapom étkem.
Mindent nekik köszönhetek,
azt is, hogy most itt lehetek.

Elmondom hát, bent nem tartom,
értük vívom meg a harcom.
Amikor már nem hajt vágyam,
virágszőnyeg fed be lágyan.

Tündököl a rét köröttem,
örülök, hogy itt lehettem.
Virágaim vagytok, lányok,
dalom szívből szól hozzátok.

Bevallom most ékes szóval,
puszival és minden jóval:
gondolok én sokszor rátok,
ébren, és ha álmot látok.

Nektek adom az életem.
Vigyétek, már nem kell nekem!
Értetek és veletek tág,
tiétek az egész világ.