Benedek Elek: Falusi reggel

A nap még föl sem kelt, csicsereg a fecske,
Virágos ágakon zümmög a méhecske.
Csattog a csalogány, köszönti a reggelt.
Rigó nagyot rikkant: ihol, a nap felkelt!

Gyenge fűszálakon gyöngyös harmat csillog,
Apró bogárkáknak fényes szárnya villog.
Sütkéreznek szépen a nap sugarában,
Közben a harmatot szürcsölik javában.

Istálló népe is felébredt már régen,
Pásztor kürtje tutul alsó faluvégen.
Búcsúzik a tehén a kis bocikátul,
Szegény kis bocika! Egy napra elárvul.

Hát a szárnyas világ! Az ám csak a hangos.
Harsog a kakas úr: ejnye, tüzes lángos!
Hát még szundikáltok? Dehogy szundikálnak.
Éktelen hangokon haj, hogy muzsikálnak!

Kotkodácsol a tyúk, hápogat a réce,
Csipegetnek a csibék: a reggeli kész-e?
Gigágáz a liba, a nyakát kinyújtva,
Neki vörösödve glugluzik a pulyka.

Ámde a toronyban a harang megkondul,
Zűrzavaros lárma egyszerre megzsongul.
Ember, állat hallgat csendes áhítattal,
Egy szívvel azt vallják: a legszebb ez a dal.

Harangszó elnémul, s a kis falu népe
Indul a templomba, az Isten elébe.
Az ő színe előtt buzgón imádkoznak,
Úgy mennek mezőre, hol estig dolgoznak.

Óh, falusi reggel! Reggelek reggele!
Gyönyörűséggel van a szívem tele.
Lehet a városnak sok ezer szépsége,
Nincs egy, amely az ő szépségét felérje.

Virág illatától balzsamos levegő;
Trillázó pacsirta, magasban lebegő;
Nap, amelynek látom mindig felkelését;
Természet, amelynek látom ébredését;

Mind e szépségeket csak falun láthatom,
Csalogány-csattogást csak itten hallhatom.
Mind, ami szép, itt van, egy kis falucskában,
Egy kis falucskában, egy kis dalocskában…