Zöld mezőben sugár sétál,
égi felhőt szél hajt,
fogoly ül a tojásokon,
rezgő fűre sóhajt.

Piros hajnal, arany alkony
sokszor fészkén éri,
míg kikelnek sárga lábú
fürge kiscsibéi.

Kikelnek a fogolycsirkék,
tüstént lábra állnak,
szellőfújta virágporban
indulnak világnak.

Sütkéreznek, tücskéreznek,
vadásznak bogárra,
s megrettennek, mikor vihar
borul a világra.

Picik még, a szálas búza
nékik zúgó erdő,
s nyár végére szárnyuk rebben,
valamennyi megnő.

A nagy mezőt, hol tipegtek,
már magasból látják:
szállnak, zengnek alattuk a
kukoricatáblák.