József Attila: Mama
2023.11.27.
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral az ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
orditottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra,
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhovam,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő, –
szürke haja lebben az égen,
kékitőt old az ég vizében.