Kormos István: Mese Csirió mókusáról

Hol volt,
hol nem,
volt a Mátrában,
ahol a meggyfán
terem a kókusz,
volt,
ahogy mondom,
egy kicsi mókus.
Csirió volt a neve!
Rozsadaszínű a farka,
csöpp puha gömb az orra,
arany csillag a szeme.

Hát ez az édes Csirió,
ez tudta még csak,
hogy mi jó!
Egész nap ugrált
fáról fára,
vidám országa
volt a Mátra.

Egy napon,
szép fényesen,
sétálgat Csirió mókus,
sétálgat fenn a Mátrában
a tücskös zöld réteken.
Aznap volt mamája
születésnapja,
s gondolta: virágot szed neki,
aztán a sok virággal
odújuk telirakja.

Sétálgat csöpp Csirió,
s látja, hogy körben a réten
van virág,
van millió.
Sugaras szívvel szedi,
két marka majdnem teli.

Hanem,
hajajjahaj !
Közeleg szörnyű baj!
Mert a mókuska
nem veszi észre,
hogy egy settengő
ravaszdi róka
követi loppal
az erdő óta,
követi őt a tücskös rétre.
Hason a fűben mászik,
és a sok hegyes foga
épp mókushúsra vásik.

Szömörcebokor mellett
megáll Csirió mókus,
s csöpp hangján énekelget.
Nem tudja, mi a vész,
ezért olyan merész.
A róka már közel,
méregeti magában,
hogy zsákmányát egy szuszra
hogyan ragadja el!

Akkor arra száll
egy kisrigó,
s kiált a mókuskának:
– Menekülj gyorsan, Csirió!
Szalad Csirió
föl a fára,
rohan a ravaszdi
róka utána.
Már az odúban Csirió,
fa alatt dühös a róka,
mert nem jut neki semmi jó.
Fenyeget csak fölfele:
– Megállj, te Csirió mókus!
Csak egyszer onnét legyere!
Leszel még a vacsorám
rozsdálló farkú komám!

Akkor a vállán
nagy mancsot érez,
dörmögő hangot hall,
s az a hang kérdez:
– Micsoda? Miket beszélsz?
Az édes Csiriót fenyegeted?
Kapsz most három nagy pofont,
hogy elrepül a fejed!
Nesze! nesze! nesze!
Meg ne süketülj bele!

Egy öreg mackó
áll mögötte,
aj, de súlyos
az a nagy ökle.
Ravaszdi nyüszít-nyivákol,
nem bújhat a szorításból.

– Kotródj a Mátrából,
hordd el az irhád!
Hogyha meglátlak,
azt ki se bírnád!
Mert megnyuvasztalak,
te settengő alak!

El is kullogott,
el a róka,
Csirió boldogan
él azóta.
Ugrál a Mátrában
fáról fára,
talál a réteken
ezer virágra,
s mert gondja nem lehet,
él a világba.