Ahogy látom, alaposan elkopott a cipőm orra:
alig lépek egyet-kettőt, nyelvét rögtön kilógatja.
Kitörött a kérge oldalt, fűzőjének lóg a rojtja,
nem érzi az utak ízét, nem szimatol már a porba.
Kitárul a világ mégis, amikor a talpát nézem:
mindenünnen egy kis emlék ott lapul a kis recékben:

olajcsepp a busz padlóról, iskolából kréta pora,
tengerparti sóvirág és hegyvidéki utak sara.
Kis pihényi tigrisszőr az állatkertből menet – jövet,
aszfaltjárda, betonlépcső, deszkapalló, homokföveny.
Fenyőtoboz pikkely szilánk, padláslétra szálka darab,
úgy döntöttem, nem dobom ki, ez a cipő velem marad!