Szeretem én nagyon
a bárányfelhőket,
csendes alkonyaton
el-elnézem őket,
ahogy legelésznek
mezején az égnek.

Mikor a nap hunytát
siratja a harmat,
terelgetik őket
friss, fürge fuvalmak
le a szemhatárba,
a kerek karámba.

Lassan ezüstgyapjuk
violásra válik,
néha egy-egy villám
közibük cikázik,
mintha ostor volna,
sugarakból fonva.

Mire besötétül,
elalusznak szépen,
álmuk a hű pásztor
virrasztja az égen:
telihold világa
aranyos subába.