Ismerek egy öregasszonyt,
– igazat mondok, nem tréfát –,
aki egyszer a tavasztól
elkérte a varázskrétát.

És azóta, mint a tavasz,
hegyre – dombra és mezőre,
ő is virágokat rajzol
kemencére, terítőre.

Lehet ősz is, jöhet tél is,
olyan csudát tud e kréta,
szarkaláb és gólyahír nő,
sárgállik a margaréta.

Hadd súgok egy titkot néktek,
nagy titkot egy kicsi szóban:
benne lakik e varázslat,
benne, minden tolltartóban.

Minden színes ceruzában,
vízfestékben és ecsetben –
ha akarod, rózsa nyílik,
fa ágára levél lebben.

Amíg odakünn a tél majd
fehér jégvirágát írja,
mi idebenn, a szobában,
tavaszt írunk a papírra!