Csukás István: Kutya futóverseny
Mikor végre felébredünk,
én, a rigók s a kiskutyám,
meg is fürdünk, én s a rigók,
ő a csapot nyalja bután.
Hívom a kerti zuhanyhoz,
de csak megvetően csahol:
„Mi vagyok én, talán kacsa?
Szőr van rajtam, nem kacsatoll!”
Felöltözve elindulok
a boltba tejért, kifliért,
Nagy komolyan lépegetve
a kertkapuig kikísér.
Néz utánam bánatosan,
hogy a szívem majd megszakad,
elmenőben integetek,
s motyogok vigasz-szavakat:
„Nem világgá megyek, ne sírj,
és nem válunk el örökre!”
De csak lógatja a fejét
bánatosan nyöszörögve.
De amikor jövök vissza,
haj, zeng ám a Pipacs utca:
csahol, lohol, bukfencezik,
fent a levegőben úszva,
sistereg benne az öröm,
néha lemarad a lába,
ámulok, hogy mennyi élet
fér bele egy kiskutyába!
Így fut versenyt az örömmel
és megfordul három-négyszer,
nagy boldogan meg-megszagol,
hogy a gazdi mégse vész el!
Végre-végre célhoz érünk,
jöhet a nagy díjkiosztás:
első díj egy simogatás,
második díj egy kis kolbász.
És mindenki elégedett,
ez a nap is jól kezdődik,
és ha isten is megsegít,
tán kibírjuk délelőttig!